A Bon Air Spinner tökéletes kézipoggyász

Bon Air Spinner bőröndök

Aki gyakran utazik repülővel, az tudja, hogy szigorú szabályok vonatkoznak arra nézve, hogy az utasok mit vihetnek fel magukkal kézipoggyásznak. A Bon Air Spinner azon a bőröndök közé tartozik, amelyeket gond nélkül fel lehet vinni a WizzAir járataira ingyen. Ezek a szabályozások a bőrönd méretét veszik célba, tehát meg kell felelnie a 55 × 40 × 23 cm paramétereknek, a maximális súlya pedig 10 kg lehet.

A szabályoknak való megfelelés mellett, természetesen az utazók kényelme is elsődleges. A Bon Air Spinner kialakításának és anyagának köszönhetően, tökéletes útitárs mind a hosszabb autóutakon, mind pedig, ahogy már említettük, a repülőn is. Egy-egy hosszabb táv eléggé megterhelő anélkül is, hogy esetleg a csomagokkal bajlódnánk. A Bon Air Spinner készítői gondoskodtak arról, hogy a legfontosabb dolgaink tárolása és szállítása ne jelentsen gondot. Ezért érdemes megjegyezni a táska pehelysúlyát, hiszen mindössze 2,5 kg-ot nyom. Ez nagyon jó hír azoknak, akik nem szeretnének súlyokat emelni utazás közben. A könnyű súly mellett, a nagyon okos és gazdaságos kialakítás is lényeges, amivel a Bon Air Spinner szintén rendelkezik.

Ebben a bőröndben az ember mindent azonnal megtalál, hiszen a kialakítását olyanok tervezték, akik tudják, hogy milyen táskára van szüksége az embernek utazáskor. Hogy az értékeink jó helyen legyenek benne, azt a számkódos zár címketartó garantálja nekünk. Ahogy már említettük, nagyon könnyű, de a polypropinén anyagának köszönhetően, rugalmas és masszív is. Valljuk be, a Bon Air Spinner mindent tud, amit egy kisebb bőröndnek tudnia illik. Válassza ezt és utazzon kellemesen!

Author: admin