A lapra szerelt kifejezés valószínűleg már senkinek sem ismeretlen, hiszen sok esetben lehet találkozni ilyen kivitelezésű bútorok és egyéb, több darabból álló használati cikkek kapcsán is. Azonban, ha ingatlannal összefüggésben használják ezt a szókapcsolatot, akkor arra már sokan felkapják a fejüket.
Pedig a lapra szerelt ház sem furcsább, vagy különösebb dolog, mint egy szekrény vagy polc, aminek a kész elemeit, egymásra helyezve, egy csomagban lehet megvásárolni. A lapra szerelt ház esetében is ugyanaz a helyzet, mint a bútoroknál. Az alkatrészeket, jelen helyzetben a külső és belső falakat, valamint a födémet előre legyártják, majd ezeket egyszerűen, egymáson szállítva juttatják el az építkezés helyszínére.
Ezután a lapra szerelt ház felépítése is gyorsan és könnyedén végbemehet, mivel az elemeket, a mellékelt összekötő kellékekkel nagyon egyszerű stabilan és tartósan rögzíteni. Persze a szakértelem ekkor is kell, de tény, hogy lapra szerelt ház telepítése jóval kevesebb időt vesz fel, mintha a hagyományos módon húznák fel az építményt.