A 45 év felettieket már gyakorta érintik a látással kapcsolatos betegségek. A látásjavítás tökéletes választás homályos látás esetén, illetve, ha szürkehályog van kialakulóban a szemlencsén. Kinek ajánlják még? Dr. Nagymihály Attila szemész szakorvos erre is kitér a weboldalán. Ugyanis a látásjavítás nem mással történik, mint műlencse beültetéssel. Ajánlott annak is a műlencse műtét, akinek sűrűn kell cserélgetnie a szemüvegét. Gyorsan romlik a látása, esetleg szeretné megelőzni a szürkehályog kialakulását.
A beavatkozás csupán 15 percet vesz igénybe. A ma ismert legfejlettebb lézeres technológiát alkalmazzák a szemlencse kicserélése során. A fájdalomtól nem kell tartanod, hiszen előtte fájdalomcsillapító szemcseppet kapsz. Ez órákra képes úgy elzsibbasztani a szemed, hogy semmit nem érzel a vágásból. Kellemetlenség előfordulhat pár napig a műtétet követően. Ez azonban normális, hiszen egy apró, 2-3 milliméteres vágást ejtenek a szaruhártyán. Ezt követően a résen kihúzzák az elhomályosodott szemlencsét. Ekkor előfordulhat látásvesztés. Azonban ez csak addig tart, amíg be nem kerül az új műlencse.
Milyen műlencsét válassz? Melyik a legoptimálisabb?
Ez leginkább az egyén állapotától függ, hiszen nem minden lencse felel meg a szem állapotának. Lehetnek kizáró tényezők, bár ezek az előzetes vizsgálaton azonnal kiderülnek. A legideálisabb lencse a trifokális. Ezt szokták háromfókuszú lencsének is nevezni, hiszen nemcsak egyetlen pontra lehet vele fókuszálni, mint a monofokális változatoknál. A nevében is benne van a „tri”, vagyis a 3-as szám jelzője. Ez a lencse lehetővé teszi a közeli, a köztes távolban és a távolban lévő tárgyak éles látását.
Mivel a trifokális lencséknek 3 különböző fókuszpontja van, ezért ez teljes, kiterjedt látást biztosít. A különleges technológia miatt, több százezer ember élvezheti a zavartalan látást. A műlencse műtét után olyan minőségi látást tapasztalhatsz meg, ami a korábban viselt szemüveggel nem volt elérhető. Tudtad, hogy a látásjavító beavatkozásoknál 200 műtétből 1-nél fordulnak csak elő szövődmények? Így a műlencse műtét statisztikai adatai is bebizonyítják, hogy teljesen biztonságos eljárásnak számít.
Mire figyelj oda a beavatkozást követően?
A műtét után kapni fogsz szemcseppet. Ezt otthon is 2-3 alkalommal csepegtetni kell, hogy a heg szépen gyógyulhasson, illetve ne legyen fájdalom és szemszárazság érzés. Arra kell nagyon odafigyelned, hogy ne csinálj hirtelen mozdulatokat, ne hajolj le hirtelen, hanem szép komótosan, lassan. Nem kell sietni! A műtét utáni héten inkább relaxálj, ha megteheted, hiszen a regenerálódáshoz sok pihenésre van szükség. A szemlencse műtétnél is vágást ejtenek a szaruhártyán, aminek be kell gyógyulnia.
Ez járhat némi húzó, szúró érzéssel. Azonban nem szabad mindjárt az első napokban megerőltetned a szemed. Fokozatosan térj vissza a megszokott hétköznapi cselekvésekhez. A műtét utáni kontrollvizsgálatok elengedhetetlen fontossággal bírnak, ugyanis itt még kiderülhet, ha valamilyen szövődmény alakult ki.