Kellemes időtöltést nyújt fa hintaló

fa hintaló

Fa hintaló

Annak ellenére, hogy a kicsik szinte mindig csak szaladnak és játszanának, megesik, hogy néha inkább nyugodtabb időtöltésre vágynak. Ilyen esetekben hasznos eszköz a fa hintaló, amire bármikor felpattanhatnak és kedvükre ringatózhatnak rajta. Miért fontos ez a tevékenység? Azért, mert nagyon komoly nyugtató hatással bír.

Feloldja a belső feszültség egy jelentős részét és még az agyféltek szinkronizálásában is komoly szerepet tölt be. Fiúk és lányok egyaránt használhatják ugyanolyan örömmel. A fa hintaló megalkotásánál a biztonság komoly szerepet töltött be. Ezért kapott az ülés hátsó része egy csúszásgátló peremet, ami megakadályozza a hátraesést.

Ami a talpfákat illeti, azokra pedig kopás álló és a csúszást megnehezítő gumi tappancsok kerültek. A terméket már összeállított formában kapjuk készhez, ezért az azonnal használatba vehető. A fa hintaló rendeltetésszerű használat mellett több generációt is kiszolgálhat. A folyton rohanó világban, gyakran már a kicsiknek is szükségük van arra, hogy időnként lazítsanak egy keveset. Ebben a fa hintaló hasznos társként nyilvánul meg.

Print Friendly, PDF & Email